Milyen szokások segíthetnek abban, hogy sikeresebb legyél a pénzügyekben? (Pénzvilága tanulmány 4. rész)

Clear Strategic Solution

Mi a legerősebb belső motiváció?


“Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.” (Seneca)


Az életben mindent kétszer kell létrehozni, csak akkor fog megszületni. Először ki kell gondolni és meg kell tervezni (szellemi sík), hogy mit szeretnél csinálni, majd meg is kell azt valósítani (gyakorlati sík). Ha üdülni szeretnél, nem indulsz csak úgy el a nagyvilágba. Először kitalálod hova menj. Ha pedig házat építesz, előtte pontosan megtervezed és összegyűjtöd rá a szükséges pénzt.

Ha nem tudod, hogy merre szeretnél menni, mit szeretnél elérni, csak sodródni fogsz az árral. Attól függően, hogy éppen milyen belső és külső hatások érnek. Sokszor mások fogják irányítani az életed. Mások akaratától, hangulatától, céljaitól fogsz függni és elsétálsz az adódó lehetőségek mellett. Mintha hajótöröttként, térkép nélkül sodródnál az óceánon. Arra várva, hogy valaki felvegyen a hajójára, vagy megpillants egy szigetet.

Lehetsz nagyon lelkes, csinálhatsz nagyon sok mindent egyszerre, de lehet, hogy a végén valami olyasmit érsz el, amit nem is szerettél volna. Rádöbbensz, hogy olyan dolgokat áldoztál fel érte, amik sokkal fontosabbak voltak a számodra.

Bronnie Ware nővér az “5 dolog, amit megbánsz a halálos ágyadon” című könyvben összegyűjtötte a haldokló emberek azon vallomásait, mit bántak meg leginkább, vagy mit csináltak volna másképpen az életükben. Legtöbben ugyanazokat a válaszokat adták.


“Bárcsak lett volna bátorságom arra, hogy olyan életet éljek, amilyet én szerettem volna, és nem olyat, amit mások vártak el tőlem.”

“Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.”

“Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet.”

“Bárcsak szorosabb kapcsolatot tartottam volna fenn a barátaimmal.”

“Bárcsak boldogabb lettem volna.”


Szerintem igazán eredményes csak az tud lenni, aki a céljai mentén, saját maga irányítja az életét. És az unokáinak büszkén meséli majd, nem marad hiányérzet benne, hogy legalább megpróbálta megvalósítani az álmait.

Ehhez az egyik legfontosabb dolog, az első állomás, hogy folyamatosan rendelkezz célokkal. A pénzügyek tanulása nem cél, hanem eszköz. A pénzügyeket számos célod megvalósításához hívhatod segítségül!

Légy pozitív! Fejleszd és érezd jól magad!

5. rész: Pénzügyi termékismeret – megtakarítások

6. rész: Pénzügyi termékismeret – hitelek

7. rész: Pénzügyeid egyensúlyát a pénzügyi tervezés biztosítja

Legfontosabb tudnivalók a pénzügyekről egyszerűen. A pénz, a hitel, a megtakarítás és a biztosítás használati útmutatója.

error: Content is protected !!