Elszámolás és forintosítás: Mikor és mi fog történni? Mikor van teendőm?

elszámolás és forintosításA hitelekkel kapcsolatos elszámolás és a deviza jelzáloghitelek forintosítása végigkíséri az egész 2015-ös évet. Az előkészítő munka lázasan folyik a bankoknál és hamarosan már az ügyfelek is érezhetik annak kézzelfogható előnyeit.

Hogy mi történt eddig és mire számíthatunk? Milyen tennivalók lesznek? Ezt szeretnénk röviden bemutatni, hogy ne maradj le semmiről.

1.) 2015. január 1-én fixálásra került az árfolyam

Az elszámolás és forintosítás első érezhető állomását 2015. január 1-én teljesítették a bankok. Ezen dátumtól kezdődően a deviza alapú jelzálogkölcsön-szerződések esetén rögzítésre került az átváltási árfolyam. Ezzel a deviza alapú jelzáloghitelek esetén megszűnt az árfolyamkockázat! 2015. január 1-e után a bankoknak minden devizában megállapított törlesztő-részletet, díjat, költséget és jutalékot ezen az árfolyamon kell átváltaniuk a forintban fizetendő összegre. A rögzített árfolyam mértékét a jogszabály alapján határozták meg a bankok.

Fontos azonban kiemelni, hogy az árfolyamrögzítés csak a deviza alapú jelzáloghiteleket érinti és az árfolyamrögzítés még nem jelenti a hitelek forintosítását. A tényleges forintosításnak az elszámolásra rendelkezésre álló határidőig kell a bankoknak eleget tenniük.

A deviza alapú személyi kölcsönöket és autóvásárlási hiteleket nem érinti sem az árfolyamrögzítés, sem pedig a forintra átváltás, így ott az árfolyamkockázat továbbra is megmarad.

2.) 2015. március 1 – március 31: kedvezményes árfolyamon végtörlesztett ügyfelek nyilatkozattételi lehetősége

Azon ügyfelekkel, akik deviza jelzáloghitelüket kedvezményes árfolyamon végtörlesztették, nem számolnak el automatikusan a bankok. Az elszámolást külön kérelem (elérhető a bankok honlapján, illetve a bankfiókokban egyaránt) kitöltésével kell kezdeményezniük, melyre 2015. március 1. és március 31. között van lehetőségük 10.000 Ft-os eljárási díj megfizetése ellenében.

Nem kell megfizetni ezt a díjat akkor, ha a hitel visszafizetése egy másik, forint alapú kölcsön megkötésének segítségével történt és ez igazolásra is kerül. Fontos, hogy  a 10.000 Ft-os díj utólag visszajár, ha az elszámolásból eredően a pénzügyi intézménynek fizetési kötelezettsége keletkezik. Erre azért túlzottan nem érdemes számítani, hiszen a végtörlesztéskor adott jelentős kedvezménnyel csökkentésre kerül az elszámolásból származó összeg, márpedig így az könnyen kinullázódhat.

Azzal sem érdemes kalkulálni, hogy a külön kérelem alapján az elszámolás gyorsan megtörténik, hiszen a bankoknak erre 2015. november 30-ig van lehetőségük.

3.) 2015. március 1 – április 30: deviza alapú hitelek elszámolása, szerződés módosulása

3.1. Elszámolás

Az elszámolás első köre 2015. március 1. és április 30. között fog megtörténni. Ekkor a bankok a deviza alapú (devizában folyósított és forintban törlesztett) hitelekkel számolnak el. Az elszámolás ezen időintervallumon belül, ügyfelenként és bankonként más-más időpontban fog megtörténni. Így ha egy ismerősünkkel esetleg már elszámolt a bankja az egyáltalán nem jelenti azt, hogy már velünk is meg kellett volna történnie az elszámolásnak. Az egyetlen fix dátum, amit tehát érdemes figyelnünk az 2015. április 30-a. Eddig kell megtörténnie az elszámolásnak minden érintett esetében.

Az elszámolás megtörténtéről, illetve annak részleteiről minden ügyfelet tértivevényes levélben értesítenek a bankok, mely leveleket legkésőbb április 30-ig kell a postára adniuk. A postai átfutásra is figyelemmel az értesítő levelet tehát legkésőbb május első hetében kell, hogy megkapjuk.

3.2. Forintosítás és a kölcsönszerződés módosulása

Amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződésünk még él, akkor az elszámolás mellett április 30-ig a deviza alapú jelzáloghitelek forintosítása is megtörténik, illetve módosul a szerződésünk kamatozásának módja és a kamat mértéke egyaránt. A gyakorlatban ez jellemzően azt fogja jelenteni, hogy csökkenni fog a havonta fizetendő törlesztő-részletünk. A forintosított deviza alapú jelzáloghitelek új kamatlábat a jogszabályok határozzák meg, sőt ezek kamatok jövőbeli változtatása is csak a törvényben meghatározott szigorú feltételek esetén lehetséges.  

A bankok a szerződésünk módosulásának részleteiről az elszámolási értesítő levélben nyújtanak tájékoztatást. A forintosításról és a szerződés változásának módjáról bővebben is olvashatsz az írásaink között.

4.) 2015. augusztus 1 – szeptember 30: forint alapú hitelek és deviza hitelek elszámolása

Az elszámolás második köre 2015. augusztus 1. és szeptember 30. között fog megtörténni. Ekkor a bankok a forint alapú hitelekkel, valamint a deviza (devizában folyósított és devizában törlesztett) hitelekkel számolnak el. Az elszámolás folyamata hasonlóan fog történni, mint a deviza alapú hitelek esetén azzal, hogy ekkor már sok tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Fontos, hogy a deviza jelzáloghitelek forintosítása is ebben az időszakban fog megtörténni és nem április végéig a devizaalapú hitelekkel egyidejűleg.

5.) Milyen teendőim vannak?

Addig, amíg meg nem kaptuk meg az elszámolási értesítő levelet csak két dolgot tehetünk. Amennyiben változott az értesítési címünk azt aktualizálhatjuk a bankunknál, hogy mindenféleképp megkapjuk az értesítő levelet. Ez különösen akkor fontos, ha már nincs élő kapcsolatunk a hitelt korábban folyósító bankkal (pl. mert a hitel már régebben visszafizetésre került) és így nagy az esélye annak, hogy az akkori lakcímünk már nem aktuális. Ha pedig kedvezményesen végtörlesztettünk, akkor külön kell kérjük a bankunktól az elszámolás elkészítését (lsd. 2. pont).

A folyamat specialitásából és összetettségéből adódóan először mindig az elszámolás történik meg a banki rendszerekben, majd az erről szóló értesítő levelet egy későbbi időpontban állítják elő a bankok. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bankszámlán és/vagy hitelszámlánkon esetleg már azt láthatjuk, hogy a bank elszámolt velünk azonban az erről szóló értesítő levelet még nem kaptuk meg. Az elszámolás és az értesítő levél kiküldése között hosszabb idő is eltelhet. Ekkor sem kell aggódnunk, hanem az április 30-i határidőre, illetve május első hetére kell figyelnünk, hogy legkésőbb ekkorra megérkezzen az elszámolási értesítő levél. A biztonság kedvéért a bankunk honlapján is ellenőrizhetjük, hogy a bankunk esetleg befejezte-e már az elszámolást, hiszen ezt nyilvánosságra kell hoznia.

Teendőink csak az értesítő levél átvétele után lehetnek, de ezzel már külön írásban foglalkozunk (Kattints ide!). Addig felesleges is a bankot keresni, tekintve, hogy a jogszabály is az értesítő levél átvétele után rendelkezik arról, hogy mit tehetünk, milyen jogorvoslati lehetőségeink vannak, ha élni szeretnénk vele.

4. rész: Mi a teendőm, ha megkaptam az elszámolási értesítő levelet? (Kattints ide)

Légy pozitív! Fejleszd és érezd jól magad!

Legfontosabb tudnivalók a pénzügyekről egyszerűen. A pénz, a hitel, a megtakarítás és a biztosítás használati útmutatója.

error: Content is protected !!