Hogyan tanuld a pénzügyeket?
Egyre többen értenek egyet azzal, hogy a pénzügyi tudást fejleszteni kell. A nehezebb kérdés inkább az, hogyan érdemes belekezdeni? Hiszen rendkívül szerteágazó és ezáltal az élet minden területéhez kapcsolódik. Az interneten rengeteg anyag érhető el róla, de pont ezért nagyon könnyű elveszni az információ áradatában. És az sem mindegy, hogy milyen szinten állnak a pénzügyi ismereteid.
Az első lépések között olvashatsz, hallgathatsz gazdasági témájú híreket, elemzéseket. Ezek felkelthetik az érdeklődésed bizonyos területek iránt és felhívhatják a figyelmedet egyes pénzügyi lehetőségekre is. Sokat tanulhatsz belőlük, de inkább az informáltságodat segítik, és a szórakozásodat szolgálják.
Ezek a cikkek, műsorok általában csak egy kiragadott témát dolgoznak fel, és feltételeznek egy bizonyos fokú pénzügyi ismeretet is. A limitált terjedelmük miatt van ez így. A hosszabb írásokat, a sokáig tartó műsorokat kevesen olvassák, illetve hallgatják végig. A rövid terjedelem miatt viszont nehéz teljes egészében, teljes összefüggéseiben megmutatni az adott pénzügyi területet. Ezért nem biztos, hogy mindent megértesz belőle. Sőt, vélhetően azt sem fogod tudni, hogy mit kezdj az adott információval. Olyan ez, mint egy focimeccs, aminek csak a második félidejébe kapcsolódsz be. Látod az eredményt, de hogy mi történt addig, melyik csapat játszik jobban, ki rúgta a gólt és hogyan, azt már nem tudod.
Mondhatnám azt is, hogy először az alapokkal kell kezdened. Van ebben igazság. Azonban az emberek pusztán a saját maguk szórakoztatására általában nem tanulnak pénzügyi ismereteket. A pénzügyi elmélet helyett a többség inkább megnéz egy jó filmet, elolvas egy izgalmas krimit.
Téged mennyire érdekelnek például a következő témák?
- A pénz szerepe és funkciói
- Gazdasági szereplők (háztartások, vállalatok, állam)
- Bankrendszer működése és szerepe a gazdaságban
- Pénzügyi intézményrendszer
- Kik a pénzügyi közvetítők?
- Mi a tőkepiac?
- Kockázat és hozam kapcsolata
- Pénzügyi termékek
- …….
Ugye nem annyira. Ha mégis a nehezebb, munkásabb utat választod, akkor találsz hozzá mindenféle tananyagot. Például az MNB honlapján is számos információval és pénzügyi témájú anyaggal találkozhatsz.
Ezek mind pénzügyi elméleti anyagok, amelyek bár szükségesek, de a mindennapi élethez, a tudatos és helyes pénzügyi döntések meghozatalához nem elegendőek. Ezekből nem fogod megtudni hogyan és miben takaríts meg, vagy milyen hitelt vegyél fel.
A személyes véleményem az, hogy olyan dolgokon, olyan problémákon keresztül kell elkezdened a pénzügyek tanulását, ami foglalkoztat, amire vágysz. A megoldás megtalálása lesz a motivációd. Ennek alapfeltétele viszont az, hogy legyen célod. Ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni.
Pénzügyi alapismereteket akarsz tanulni? Vagy szeretnél inkább
- meggazdagodni,
- spórolni,
- anyagilag független lenni,
- sikeres lenni,
- lakást venni,
- gondtalan nyugdíjas éveket teremteni,
- gyermekedet elindítani,
- jobb álláshoz jutni?
Neked biztosan van még ezeknél több ötleted is. Ezekért a célokért már gondolom hajlandó vagy megmozdulni és pénzügyi ismereteket tanulni, információkat gyűjteni és az összefüggéseket keresni. Ne önmagáért tanulj! Azt kell látnod, hogy mihez akarod használni a megtanultakat.
Ha megvan az, ami érdekel, akkor rengeteg pénzügyi témájú anyagot találhatsz hozzá. Olyan pénzügyi tudást viszont, ami mögött gyakorlati tapasztalat és tudás is áll egyben, már kevesebbet. Főleg nem ingyenesen és nem teljes körűen, rendszerezett formában összeszedve.
Vásárolhatsz igényes szakmai anyagokat, vagy esetleg neked kell az egyes mozaikokat összeraknod. De kérdezem: minden jó helyre fog kerülni? Tényleg úgy van, ahogy olvastad? Ezt a gyakorlatban fogod megtapasztalni. És ha nem jól döntöttél, akkor ennek az árát Neked kell megfizetned. A pénzügyi tudatlanság ugyanis többe kerülhet, mint a pénzügyi oktatás.
Szóval elsőként nem árt, ha tisztában vagy a céljaiddal. A pénzügyi szemléleted, a pénzügyi gondolkodásod fejlesztéséhez és a céljaid kijelöléséhez pedig találhatsz segítséget.
A Pénzvilága tanulmány következő részeiben a pénzügyi alapismeretek egyes területeiből szeretnék egy rövid ízelítőt adni, hogy saját magad is eldönthesd, szükséged van-e rá.
Légy pozitív! Fejleszd és érezd jól magad!
3. rész: Hogyan állsz a pénzügyeidhez? A pénzügyi szemléleted múlik.
4. rész: Milyen szokások segíthetnek abban, hogy sikeresebb legyél a pénzügyekben?
5. rész: Pénzügyi termékismeret – megtakarítások
6. rész: Pénzügyi termékismeret – hitelek
7. rész: Pénzügyeid egyensúlyát a pénzügyi tervezés biztosítja