Tudtad, hogy van olyan lakáscélú rendszeres megtakarítás, ahol évi 10% feletti hozam is elérhető minimális kockázat mellett?
Hogyan lehetséges ez? Többek között erről is szólnak ennek a résznek az írásai.
A levegő, élelem, ivóvíz mellett a lakhatás is az alapvető szükségleteid közé tartozik. Menedékként szolgál, megvéd a külső környezet káros hatásaitól, illetve az élettered, kapcsolataid nagyon fontos része.
Amikor lakni szeretnél valahol, alapvetően három lehetőségben gondolkodhatsz. Lakhatsz a szüleidnél, albérletben, valamint a saját otthonodban. Ez többnyire az élethelyzetedtől, anyagi lehetőségeidtől, illetve a kapcsolataidtól függ.
Előbb-utóbb azonban eljön az idő, amikor a legtöbbünkben felmerül a saját lakásba, nagyobb otthonba költözés gondolata. Kevesen vannak, akik kapnak egyet és nem kell saját maguknak megtakarítani, esetleg hitelt felvenni hozzá.
A lakásvásárlás esetén mindig az az első, hogy rendelkezz megtakarítással. Akkor is, ha hitelt szeretnél felvenni. A bankok a hitelnyújtás feltételeként is elvárják, hogy a vételár egy részét a saját pénzedből fizesd (önerő). Ezzel bizonyítod – a banknak és egyben magadnak is -, hogy tudsz megtakarítani, tudod majd fizetni a törlesztő részleteket. Valljuk be, teljesen jogosan. Nem utolsó sorban pedig Téged is véd egy esetleges felelőtlen döntéstől.
Egy lakásra valót nem egyszerű és nem kevés idő összegyűjteni. Még akkor sem, ha csak a hitel önerejére gyűjtesz. Az sem mindegy, hogyan tedd, milyen termékben célszerű gondolkodnod. Ebben a részben ehhez szeretnék segítséget nyújtani.
1. rész: Mi az a lakástakarékpénztár konstrukció? (Kattints ide)
2. rész: Kinek, mikor jó a lakástakarék megtakarítás? (Kattints ide)
Légy pozitív! Fejleszd és érezd jól magad!