Biztosítás: Mire jó a biztosítás?

A pénzügyi termékek közül – a hitelek mellett – talán a biztosítás osztja meg leginkább az embereket. Márpedig biztosításra szükség van. Szerencsére azért rendszeresen használjuk is őket a mindennapokban. Aki rendelkezik autóval, biztosan van gépjármű felelősségbiztosítása, esetleg casco-ja is. Aki pedig lakástulajdonos, biztosan találkozott már lakásbiztosítással.

A biztosítás szó hallatán sokaknak először a biztosítási ügynök szó jut eszébe. És nem biztos, hogy mindig csak pozitív értelemben. Sokszor találkozni olyan kritikával is, hogy a biztosító nem ”szeret” fizetni. Később többnyire azért kiderül, hogy általában nem véletlen. Hiszen mint minden terméknek, a biztosításoknak is van szabályzata, használati útmutatója, ami szerint működik. Ahhoz, hogy ezeket megértsük, érdemes a biztosítások alapjait kicsit jobban megismerni.

Azt vallom, hogy minden pénzügyi terméket arra használjunk, amire való. Nincs ez másképp a biztosítások esetében sem. Hogy mire való a biztosítás? Ennek megértéséhez a biztosítás létrejöttének története nyújt számunkra hasznos segítséget.

I.) Hogyan alakult ki a klasszikus biztosítás

A klasszikus biztosítási intézményrendszer kialakulása az árukereskedelemhez és azon belül is a hajózáshoz köthető. A 17-ik században korántsem volt veszélytelen a teherszállítás. A hajónak és rakományának elvesztése nem kevés anyagi kárral járt. Nem beszélve a matrózok családtagjairól, akiknek a megélhetését egy baleset szintén érzékenyen érinthette. Ezen probléma megoldása keltette életre a hajó- és szállítmánybiztosításokat, mely Edward Lloyd kávéházából indult el. A hajóskapitányok, kereskedők, gazdag üzletemberek szívesen látogatták a kávéházat, hiszen a megbízható hajózási információk mellett lehetőségük volt biztosítást is kötniük. Esetleges baleset esetén pedig a biztosításból kerültek kártalanításra.

Az üzleti modell annyira bevált, hogy a Lloyd’s cég a mai napig is létezik.

II.) Legfontosabb biztosítási alapfogalmak

Ha jobban belegondolsz, a klasszikus biztosítás létrejöttéhez több lényeges dologra is szükség volt. Ezek nélkül a biztosítás nem létezne. Bármelyik biztosítást nézed, ezekkel a fogalmakkal találkozni fogsz. Legyen az vagyonbiztosítás, vagy életbiztosítás.

Lássuk tehát, mik a legfontosabbak!

1.) Kockázat és kár

A kereskedők a középkorban azzal a kockázattal szembesültek, hogyha viharba kerül, zátonyra fut a hajójuk, akkor jelentős veszteség, tehát kár érheti őket.

2.) Biztosítási esemény

A tulajdonosok természetesen szerették volna elkerülni, hogy velük ez ne forduljon elő. Ne ússzon el a vállalkozásuk és tegye őket tönkre egy természeti katasztrófa. Azonban hiába volt minden igyekezetük, a legjobb hajójuk, a legjobb matrózaik, az ilyen előre nem látható, véletlenszerű eseményekre nem tudtak teljes mértékben felkészülni. Nem tudhatták előre, hogy nem-e éppen az ő hajójuk fog bajba kerülni.

3.) Biztosítási díj

A kereskedők a kockázatuk kezelése érdekében ezért hajlandók voltak biztosítást kötni és érte meghatározott díjat fizetni. A befizetett biztosítási díj egy tartalékalapba került (díjtartalék), mely alapból kerültek a károk kifizetésre.

4.) Biztosítási szolgáltatás

A befizetett díj ellenében arra számíthattak, hogyha bekövetkezik a biztosítási esemény, akkor kártalanítva lesznek. A kártérítésből vehetnek új rakományt, új hajót és tovább kereskedhetnek.

5.) Veszélyközösség

Azzal, hogy biztosítást kötöttek lényegében egy olyan közösségbe tömörültek, akiket ugyanaz a probléma foglalkoztatta. Hiszen minden árukereskedelemmel foglalkozó cég ugyanazoknak a kockázatoknak volt kitéve. Így ha a közösség egyik hajóját kár érte, akkor a közösség befizetései (díjtartalék) fedezték azt.

6.) Biztosítási védelem

Akinek a hajója révbe ért, és nem következett be a biztosítási esemény, nem részesült biztosítási szolgáltatásban. Ellenben élvezhette a kereskedelemből származó üzleti hasznát. Míg a befizetett biztosítási díjért fejében folyamatos biztosítási védelemben részesült, nyugodtan aludhatott.

7.) Biztosító

A veszélyközösség létrehozásához, a tevékenység szervezéséhez és működtetéshez természetesen nagyfokú koordinációra volt szükség. Ennek betöltésére jött létre a biztosítással foglalkozó intézet. 

8.) Valószínűség számítás

Ahhoz, hogy működjön a biztosítási szolgáltatás, fontos volt, hogy a biztosítási esemény bekövetkezte esetén a kártalanítás garantáltan megtörténjen. Ehhez ismerni kellett azt, hogy az egyes károk milyen valószínűséggel következhetnek be. Ismerve az elmúlt évek hajózási baleseteit, a biztosítási díjat e részletes statisztikai adatokra építve tudták meghatározni. Minden biztosítási díjkalkuláció mögött részletes bekövetkezési valószínűség számítás áll.

Légy pozitív! Fejleszd és érezd jól magad!

Legfontosabb tudnivalók a pénzügyekről egyszerűen. A pénz, a hitel, a megtakarítás és a biztosítás használati útmutatója.

error: Content is protected !!